III. Médiatalálkozó

Közzététel dátuma: 2018. ápr 17.
Kategória: Rendezvények
III. Médiatalálkozó

Idén harmadik alkalommal került megszervezésre a Médiatalálkozó, április 13. és 15. között, Koronkán, Maros megyében.

A pénteki délutánon, az ország különböző részeiből megérkezett diákok részt vettek az első képzésen, amelyet Stanik Bence, a Diversity Advertising kolozsvári reklámügynökség kreatív igazgatója és egyben a Vibe fesztivál videós tartalmakért felelős munkatársa mutatta be a Vibe fesztivál kommunkációját.

A szombati nap igazán produktívnak, élmény- és információdúsnak bizonyult. Az első blokk képzései interaktívak voltak: Polacsek Péter, a Diversity Advertising kolozsvári reklámügynökség ügyvezetőjének képzésén a social media oldalak managementjéről tudhattak meg többet a résztvevők, valamint Szegedi Zsolt, a MAKOSZ elnökségi tagja a helyes online kommunkáció módjáról tartott előadást.

A második blokk bemutatói során a résztvevők alternatív módon avatódtak be az írott sajtó és a tévés-rádiós szakma fortélyaiba. Vajda György, a Maros megyei Népújság szerkesztője és fotóriportere ismertette az írott sajtó és a sajtófotózás fogalmait, továbbá Szabó R. Ádám, az Erdély FM és az Erdélyi Magyar Televízió munkatársa a rádiós- tévés tevékenységekről tartott előadást.

A délutáni program egy kifejezetten erre az alkalomra kitalált workshop volt. Hat csapat makoszosaiszerveztek fesztivált elméletben, lebonyolítva ennek népszerűsítését, online kommunikációját Facebook-oldalak és blogok által, illetve kifejthették véleményeiket a budapesti Független Diákparlament által szervezett tüntetésről. A hatból öt csapat fesztivált szervezett, egy csapat viszont megpróbálkozott a politika útvesztőjében is eligazodni. Az esti program a workshopok bemutatása, megbeszélése és kiértékelése volt, melyet utolsó programként egy szociális est követett.

Interjúk képzőinkel

"Nagyon fontos az, hogy megmaradj embernek.”

Vajda György 1990 augusztusától a Népújság, a Maros megyei napilap, szerkesztője és fotóriportere. Azóta ennél a lapnál dolgozik, több rovat munkatársaként (sport, vidék, környezetvédelem, tájékoztatás). Karrierje során két díjat is szerzett: 1997-ben fotóriporteri munkájáért a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete MÚRE-nívódíjjal tüntették ki és 2011-ben oknyomozói újságíró munkásságáért átvehette az Oltyán László díjat. Az alábbiakban az újságírásról és tapasztalatairól kérdeztük őt.

1.Mikor és miért döntött úgy, hogy az újságírás terén szeretne tevékenykedni?

Én gyakorlatilag  5. osztályban döntöttem el azt, hogy újságíró leszek. Ez egy olyan magyartanárnőnek koszonhető, aki felfigyelt az íráskészségemre, és ez döntött arról, hogy erre a pályára kerüljek. Filológia, történelem szakot, tehát humán szakot végeztem a középiskolában. 1989 előtt nagyon nehéz volt bejutni újságírói egyetemre, hiszen ez egy politikai egyetem lévén nagyon sok feltételt igényelt, főleg politikai háttérre volt szükségem, hogy ezt elérjem. Azt szoktam mondani, hogy én vagyok az utolsó kommunista, mert önkéntesen kértem, hogy vegyenek fel a pártba, mert ez is egy fő feltétel volt. Ez 1989 szeptemberében volt, de decemberben megdőlt a rendszer. Utána ’90 augusztusában felvettek a Népújsághoz, a Maros megyei napilaphoz, annak köszönhetően, hogy akkor a ’90-es évek elején kevés volt a szakember, szinte hályogkovácsként csöppentem bele ebbe a szakmába. Egy rövid kéthetes képzésen vettem részt Nagyváradon és gyakorolva tanultam meg a szakmát, majd a későbbiekben elvégeztem a kommunikáció-közkapcsolatot, és mesteriztem rendezvényszervező szakon. Lassan  már eltelt több mint 25 év amióta szakmában vagyok.

2.Úgy hallottuk, hogy nem csak ír hanem fotózik is, melyiket teszi szívesebben és miért?

A fotózásnak is külön története van. Gyerekkorom óta fotóztam, rengeteget kirándultam, mivel a természetjáró egyesületnek tagja voltam. Úgy nőttüm fel, hogy nincs olyan hely a Kárpátokban ahova nem jutottunk el, és ha ilyen helyre megy az ember akkor viszi magával a fényképezőgépet. Édesapámtól tanultam fotózni, aki mozigépészeti szakiskolát végzett, és ott tanították ezt az elfoglaltságot. Amikor ’90- ben a Napilaphoz kerültem, akkor arra is kértek, hogy amennyiben lehet fotózzak. Ez egy darabig működött is, de most annyira felgyorsultak az események, hogy nem lehet a kettőt egyszerre végezni, hisz annyi fele kell szaladni. Viszont én mind a kettővel szívesen foglalkozom. Azt szoktam mondani, hogy az újságírás egy életforma, a fotózás az egy hobby. Nálam a hobby az a szakmám, tehát  mind a kettőt jókedvvel és szerettettel végzem. Ennek a kettőnek remélem az lesz az eredménye, hogy az idén megjelenik egy olyan kötetem amiben riport és a fotóriport együtt lesz megtekinthető. Ilyen könyv még Romániában nem volt, tehát én remélem, hogy ezt a két pályát megkoronázza.

3.Említette, hogy könyvet szeretne írni. Honnan jött az ötlet és mi lenne a témája ?

Témája a ’90-től eddigi életpályámnak a gyűjteménye és fotó riportok lennének. Most egy turisztikai könyvet is szerkesztek és próbálkozok novelákkal, de ezt még nagyon csendben és halkan mondom, mert az a hibája a sajtóműfajnak, hogy nagyon lefaragja a fantáziát. Sokkal nehezebb megszabadulni azoktól a kliséktől amelyek műfaji kötelezettség miatt kicsit leszegényítik az írástechnikát. Szóval a novella írás is szándékomban van, azt hogy jó-e vagy nem, majd az utókor eldönti.

4.Meséljen el egy helyzetet újságírói pályájának során, amikor élete veszélybe került!

Ilyen, hogy az életem veszélybe került nem volt, mert ahhoz el kell menni olyan helyszínre és elég nehezen lehet eljutni olyan helyekre. Haditudósítónak nem akárki mehet és nem is volt ilyen alkalom. Az hogy a  szakmának vannak nehézségei, ez vele jár. Azt szoktam mondani, hogy ez egy olyan szakma ahol ha kidobnak az ajtón akkor bemászol az ablakon, és úgyis el kell érd amit akarsz. Talán egy érdekesebb történet az, amikor volt egy baleset Marosvásárhely mellett. Két harci repülőgép összeütközött a levegőben és lezuhant, emiatt lezárták a környéket és nem volt szabad bemenni fotózni a helyszínre. Ez egy falu szélén volt, és én is láttam a történteket. Mivel nem engedtek oda senkit fotózni láttam, hogy az egyik ház mögött van egy nagy kukoricás, ezt megkerültem, úgy hogy észre se vettek, bemásztam az ablakon és abból a házból jöttem ki amire rázuhant a gép. Amikor megláttak a csendőrök megdöbbentek: „Hát maga mit keres itt?” Erre azt válaszoltam, hogy elnézést én csak a szakmámat végzem. Kérdezték honnan kerültem oda de nem árultam el, mindenki kacagott. Bocsánatot kértem, még készítettem két felvételt és azzal elmentem. Ilyen rámenősnek kell lenni, a jó értelemben, ahhoz hogy ténlyleg elérd azt amit akarsz.

5.Gyakran tart előadásokat diáktanácsosoknak és/vagy diákújságíróknak?

Néhány évvel ezelőtt a Magyar Újság Románia Egyesülete keretén belül beindítottunk egy média sulit a Bolyai Líceumban, aminek az volt a célja, hogy egy értőbb olvasó közönséget, média fogyasztót neveljen. Nem titkolt szándékom az, hogy valamiféleképpen próbáljuk meg bevezetni a média oktatást a középiskolába. Egyrészt azért van szükség erre, mert ez a fiatal korosztály nem média fogyasztó, viszont megvannak azok a csatornák, rádiók, tévék amelyek  a fiatalokhoz is szólnak. De ha egy értő közönség van, egy értő rádióhallgató vagy netán újságolvasó közönség, akkor azok a fiatalok akik egy alapismeretet kapnak abban, hogy miként olvassanak újságot, nézzenek tévét, hallgassanak rádiót, akkor kevésbé manipulálhatóbbak, jobban megértik a világ történéseit és talán ezzel is lehetne segíteni abban, hogy jobban beilleszkedjenek a társadalomba.

6.Milyen tanácsokat adna a  21. század újságíróinak?

Nem lehet tanácsot adni mert ez a szakma olyan, hogy minden hozza a helyzetet. Tehát gyakorlatilag nagyon nehéz ma gerinces és olyan újságírónak megmaradni aki objektív és tényszerű . Sajnos a külpolitika mozgása igazolja azt, hogy vannak olyan országok ahol ma is megölnek újságírókat, bebörtönzik őket, tehát a sajtószabadság kérdése még mindig egy táncoló dolog, ami nagyon veszélyes. Legfontosabb az, hogy te mennyire vagy hiteles, mennyire tudsz önmagadnak vagy gerinces újságírónak megmaradni bizonyos esetekben. Mert vannak kisértések bármilyen téren, de ha te másokkal szenben őszinte tudsz lenni, betartod az etikai szabályokat, önmagadat és az embertársadat tiszteled, akkor ki tudsz vívni egy olyan szakmai elismertséget, bárhol a világon, amire felnéznek és amire azt mondják: igen, érdemes veled elbeszélgetni és neked adni ezt a témát, érdemes téged hívni ha egy bizonyos problémát kell felvetni, mert te vagy az, akiben megbíznak. Nagyon nehéz ma elfogulatlanul viszonyulni bizonyos dolgokhoz, viszont ha ezt a fajta gerincességet sikerül megőrizni, és ezt nem csak a témaadóval, sok esetben a munkáltatóval, kenyéradóval szemben is meg kell vívni. Vannak olyan helyzetek amikor a laptulajdonossal, netán a főszerkesztővel, vagy bárki mással nem egyezik a véleményed, ekkor ki kell állnod a véleményed mellett. Lehet hogy a te érdeked egy kicsit szemben áll a laptulajdonos érdekével, és akkor úgy kell magad a szakmában megőrizned, szóval van egy csomó olyan finomság ami nehézzé teszi a szakmát, annak ellenére, hogy könnyűnek tűnik. Nagyon fontos az, hogy megmaradj embernek.

 


"...minél több gyakorlás szükséges."

Szabó R. Ádám Gyergyószentmiklóson született, Udvarhelyen és Csíkszeredában nevelkedett, majd Kolozsváron járt négy évet a Sapientia fotó-film- média szakán. Azóta Marosvásárhelyen él és dolgozik rádiós-tévés műsorvezetőként, illetve filmkritikusként. Azóta Marosvásárhelyen él és dolgozik, az Erdélyi Magyar Televíziónál a Zebra című műsor, illetve az Erdély Fm Naplopó című reggeli show-jának műsorvezetőjeként.

1. Miért érdekli az adott(rádió és TV)  téma a mai fiatalokat?

A mai fiatalok már nem annyira követik a "hagyományos" médiumokat, legalábbis az érződik a visszajelzések (és nézettségi adatok) szerint is. Úgyhogy talán nem is annyira a tévé és rádió érdekli a fiatalokat, mint a perszonalizáltabb médiumok és lehetőségeik, ugyanakkor ezek pont olyan alapelvek szerint működnek (vagy legalábbis kellene nekik).

2. Mit jelent számodra az Erdély TV?

Számomra az Erdély Tévé lehetőséget biztosított a kibontakozásra is, hangzódjon ez bármennyire is közhelyesen, itt tanultam meg azt, amit az egyetem padjaiból nem lehet, a televíziós médiumlehetőségeit, különböző műfajait, a szakmai kihívásokat és napi szintű problémákat. Kicsiben ugyan, de nagyjából hasonlóan végig lehet követni az útját egy-egy témának, ahogy témából híranyaggá vagy egyéb mozgóképpé válik. Amúgy pedig egy mindenkori erdélyi összahangulatot is le tud képezni, ami a célja is lenne az intézménynek. Az elsődleges fontossága pedig szerintem abban rejlik, hogy a tévé segítéségével magunkról tudunk hírt adni magunknak, hogy Erdély különböző régiói tudjanak egymásról.

3. Mit kell tudjon egy fiatal, aki úgy dönt, ezt a foglalkozást választja.

Minél nagyobb általános műveltséggel kell rendelkezni, hogy kontextusában is lássa az adott események helyét, ne csak a konkrét történésről tudjon hírt adni,hanem annak lényegéről is. A szakmai tudás (legyen szó beszédtechnikáról vagy kamerakezlésről) a kisujjában kell legyen még egy kezdőnek is, mert a munkábaálláskor nem ezeket fogja megtanulni. Minden más téren is szükséges a fejlődés. A legfontosabb viszont talán a gyakorlás, ez tipikusan olyan szakma, amiről olvashatunk bármennyit, helyszínen kell ott és jónak lenni, ahhoz pedig minél több gyakorlás szükséges.

4. Mik a szakma titkai?

Ha tudnám őket, sem mondanám el 🙂 Sok titka van neki, de legfontosabb talán a hozzállás. Megfelelő lelkesedéssel és energiával pótolni tudja az ember minden hiányosságát. Hosszútávon pedig minden tévé (vagy rádió) olyan embert szeretne, aki a legnehezebb forgatásokon, legunalmasabb eseményeken is képes mosolyogni, elvégre "társas" műfajról van szó a tévézés és a rádiózás esetében is. Arról nem is beszélve, hogy minden tudás tanulható, a hozzáállás nem 🙂

Szólj hozzá te is!