Médiatalálkozó

2010 márciusában Nagyváradon valami történt. Valami, ami azóta is a MAKOSZ egyik leglendületesebb hírközlője, és most nem a Csingurura gondolok. A Médiatalálkozó eredményeképp megszületett a MAKOSZ élményblogja: a Médialecsó, amely azóta mindenbe IS belekavar.

Mivel a MAKOSZ minden romániai magyar középiskolás diákot képvisel, a Médiatalálkozó célja, hogy a MAKOSZ ne csak a diáktanáccsal foglalkozó középiskolásoknak nyújtson lehetőséget a fejlődésre. Olyan találkozót szerettünk volna összehozni, amely egyaránt megérinti a diákújságírókat és az iskolarádiósokat is, ugyanakkor a televíziózás iránt érdeklődőknek is szolgáljon új információkkal.

Jó kérdés, hogy a Médiatalálkozó története mikorra nyúlik vissza, mivel többször újraéledt, majd újra szünetelt a rendezvény. Azt viszont tudjuk, hogy 2016-ban pár év kihagyás után újjászületett a rendezvény. 90-100 diák kapott lehetőséget, hogy képzésen vegyen részt a következő témákban: arculattervezés, webdesign, újságírás és –szerkesztés online és nyomtatott felületen, rádiózás (tartalmi/kommunikációs és technikai gyakorlatokkal), tévézés (tartalmi/kommunikációs és technikai gyakorlatokkal), médiával való kapcsolattartás és sajtó követése.

Az újraéledt rendezvény most már rendszerességet nyert, és a MAKOSZ nem hagyja képzés nélkül a média világa iránt érdeklődő diákokat.