Sziasztoook!
Nem tudom, milyen otthon kuksolni, de itt nálunk csudajó! Az elmúlt két napban a hangulat még kötetlenebbé, a barátságok még szorosabbá váltak.
Biztosan kíváncsiak vagytok, szerda reggel kedvenc ébresztőink milyen zenei repertoárral készültek a számunkra. Hegedűszó, zongorajáték, egyszóval a finom klasszikusok. (Bár egyeseket inkább álomba hívogatta, mintsem a fürdőszobába.) A délelőtti rutin nem változott: reggeli, csoportmunka, tréningek, ebéd. Csak ezután jött a java, avagy a falutúra!
Négy csapat, mindenkivel két kísérő, sok-sok feladat s mindössze két óra. Így vágtunk neki Marosfőnek.
Többet kreativitással, mint erővel. (Vagy így valahogy.) Látjátok, voltak vicces, nehéz, furfangos és pofonegyszerű feladatok.
A jó hír: mindenkinek sikerült teljesíteni őket időben. A végeredmény meg…
A zászlókat meg a himnuszokat természetesen be is kellett mutatni.
Az előadásoknak vége, taps, taps, tapsika. Ne menjetek még el! Zsófi fut fel a lépcsőn kezében egy halom friss, ropogós DÖGSZAG. A tábor egy időre megfagyott, mindenki keresett egy kényelmes zugot magának és olvasta a médiások frappáns írásait.
Vacsora, majd jöttek az esti fakultációk. Okultunk, tanultunk, nevettünk, szerettünk.
Mi lesz az esti program? – kérdezzük Dórát. Tábortűz. Na, azt majd meglátjuk… – kuncogtak valahol magasban az esőfelhők. Fújt a szél, vacogtak a fák s mi még annál is jobban dideregtünk. Így tábortüzezni nem lehet…
A pillanatnyi csüggedelem hamar elpárolgott, mikor Rajmi és Tünde összecsődítette a társaságot. Énekes est lesz! Juhúú!
Gyorsan csapatokba, tollat, papírt elő! Adott volt egy szó, s olyan dalokat kellett elénekelni, melyek soraiban az szerepel. Első a szerelem, második helységnevek voltak. Nem is gondolná az ember, hogy tudat alatt mennyi mainstream popsláger, vicces népdal és nagymamás nóta lapul.
Ezen az estén bebizonyosodott, hogy az éjféli takarodónak búcsút mondhatunk, hiszen egy órakor még mindenki lent cseverészett, heherészett.
HAT ÓRA MÚLVA:
„Hard Rock Hallelujah!”
Reggel van, hét óra, dübörög a zene. Nem, ez nem egy sátánista himnusz, ez K. Anna kedvenc gyerekkori dala.
Elvánszorogtunk reggelizni, majd következett a szokásos csoportmunka-tréning kombó.
Ééééés délelőtt megérkezett a DÖGSZAG második kiadása is! Juhhé, újra olvas mindenki!
Azt viszont ne felejtsük el, hogy a csütörtöki nap egy dologtól különleges: jönnek a csoportok rendezvényei!
Aki valaha is szervezett valamit, az tudja, hogy a kivitelezéshez engedélyek szükségeltetnek. (Legyen az anyucitól vagy a domnu primártól.) Itt sem volt másképp: kérvényeiket a rendőrséghez, az egészségügyhöz és az igazgatósághoz is le kellett adni. Persze az nem volt olyan egyszerű, mint ahogyan előre elképzelték…
Bár nagy szenvedések közepette, de sikerült mindenkinek beszerezni a szükséges papírokat, s vacsora után a Nagyhagymás Villa izgalmas programok színterévé vált.
Volt házbanszaladgálós, időlejárós, versenyzős játék…
… majd egy ruhacserés, DÖKSZAB-os slam poetry.
Volt kártya, kávé, karaoke, s ez mind a kaszinóban, majd az izgalmak után egy igazán kellemes kikapcsolódást nyújtó, ismerkedős, beszélgetős programon következett. A sort a DÖKTIVITY zárta, ahol kézzel, lábbal, ceruzával hadonásztunk, hogy a mi csapatunk találja ki a legtöbb fogalmat.
Az egyetlen furcsa dolog az utolsó előtti estében az az, hogy ott lappang az a megmagyarázhatatlan érzés. Az, amikor még picit örülsz, hogy van időd, de picit már elszorul a szíved, ha arra gondolsz, még csak egyetlen napot tölthetsz együtt ezzel a vagány társasággal,,.
Na de a sírást hagyjuk péntek estére!
Addig is sok puszi, s nézzetek még képeket a facebook oldalunkon. 🙂