A Bolyai Farkas Elméleti Líceum Diákszövetsége Oktober 23-25 megszervezte Project Menedzsment és Pályázatíró Képzéset.
Péntek estére mindenki megérkezett, a csapat teljes volt, és ölelések repkedtek az iskola udvarán. Mindannyian számoltuk már a végtelenségnek tűnő napokat és órákat, de elérkezett a csapatépítő és képzéshétvége.
Éjszakába nyúlóan sztorizgattunk, megosztottuk egymással az elmúlt hetek történéseit. Voltak, akik román kisgyerekeknek szavaltak magyar verseket, mások viccesebbnél viccesebb bulizós történetekkel bombáztak bennünket, és ugyancsak mások lealáztak mindenkit amikor franciaországi utazásukról meséltek. Az este alatt néhány játék is lezajlott, többek között a “zuhan a léghajó, ki kell dobnotok valakit” nevezetű játékocska is.
A program lejárta után pontosan három ember úgy gondolta, az első napra ennyi. De nem, közel sem volt még vége. Szülinapoztunk, úgy bizony. Precíz kis terv volt kieszelve arra, hogy hogyan lepjük meg őket, és szuper-jó érzés volt látni az örömteljes és meglepődött arcokat. Mindenki torka szakadtából énekelte a “Boldog szülinapot”, pislákoltak a gyújtók fényei (nem volt gyertya, rögtönöznünk kellett) utána pedig se perc alatt tüntettük el a mennyei csokitortát. Az este további beszélgetésekkel telt el, csak meséltünk, figyeltünk, nevettünk és mindenki csendben nyugtázta magában: felemelő érzés ez a diáktanácsozás.
A reggelek elmaradhatatlan kiegészítője, a kávé sem maradhatott el. Miután pedig mindenki felpörgött a koffeinnek köszönhetően, kezdődhetett a képzés. A pénzügyek és pályázatok világába tekinthettünk be , közben pedig érintettünk rengeteg más témát, kérdeztünk, beszélgettünk. Érdeklődő szempárok szegeződtek a képzőre.
A közös ebéd alatt, tovább folytak a társalgások, na és persze megtudtuk, hogy kik azok, akik képtelenek enni ha morbid viccek hangzanak el az asztalnál. Semmi gond, voltak önként jelentkezők, akik nagyon szívesen elfogyasztották. Csupán a spenót maradt árván.
Ebéd után bemutatókban részesültünk, megismertük a csodás CFR vonatok jellemzőit, megtanultuk elmondani a “kicsi kutya tarka” mondókát, csupán magánhangzókkal. Megtudtuk, hogy kinek volt közös kedvence a GTA vagy éppen a régi Y8 játékok egyike. Nem utolsó sorban pedig egy életre megjegyeztük: Carpe Diem.
Aztán estefelé következett a hétvége talán legkiemelkedőbb pontja. Egy mély beszélgetés, amikor ugyanis mindenki megnyílt.
Az éjszaka folyamán mindenki jól szórakozott, köszönjük szépen. Ki így, ki úgy.
Reggel viszont a bentlakás kiürült, nem zengett már tőlünk és a csodás éneklős meg hangosan kiáltós játékainktól. Mindennek gondolom a kapus örvendezett a legjobban.