Csütörtök reggel. Tűz a nap. Begördül egy kocsi a ReCenter udvarára.
-Megérkeztek a TATU szervezők! – a kinti WC-ben kuksoló pókcsaládok remegnek a félelemtől. – Ja nem, ez még csak a főszervező…
Dél. Még mindig hűségesen perzseli a nap a nagyadorjáni sztyeppéket. Egy fekete limuzin parkol le a kapuban.
-Végünk! Ezek már biztosan a szervezők! – kinyílik a jármű ajtaja és kiszáll nyolc öltönyös alak. – Jaj ez csak az elnökség maradéka, nem kell tőlük félni.
Uzsonnaidő. Az elnökség izzad a mellényeikben. Egy CFR-s vonat szántja fel a betont és kissé nehézkesen lefékez a panzió előtt.
-Jézusom! Kisiklott egy vonat! Mondjuk nem csodálkozunk… – az ízeltlábú budilakók ismét nyugovóra térnek, ám ekkor valami váratlan történik. Kicsapódik a vonat ajtaja és kiözönlenek rajta a TATU szervezők, csomagjaikat elnézve talán a Golgotára indulhattak eredetileg.
Délután hatot kongatnak az adorjáni templomban amikor egy közönséges népirtás veszi kezdetét a TATU pottyantósaiban. A kegyetlen szervezői csapat kevésbé szerencsés egyénei fapofával lakoltatják ki a WC-t generációk óta birtokló pókokat egyenesen a pókmennyországba vagy pókolba.
Természetesen a csipet-csapat többi tagja sem lazsál: egyesek sátrakat húznak fel a semmiből, mások tonnaszámra rakodják a pufikat. A legkeményebbek viszont asszonyverőben gereblyélik össze az ÖSSZES füvet (külön kiemelném Zsuzsát, aki eme nemes tudomány úttörőjeként szolgált). A médiások sem lopják a napot, aki épp nem fotóz vagy telekinetikus képességeivel repteti a drónt, az a történéseket figyeli és frappánsnál frappánsabb ötleteket szül ehhez az irományhoz.
A jól megérdemelt vacsora után összeülnek a kerekasztal lovagjai egy téglalap alakú asztalnál és megszövik terveiket az elkövetkezendő négy napra. A nagy tanácskozás végén mindenki CSENDES nyugovóra tér, ki az ágyában, ki két szék között a pad alatt, ki a médiás szobában a ping pong asztalra borulva. Minden szervező és elnökségi tag a másnap érkező résztvevőkről álmodik és arról, hogy mennyire NEM fog esni az eső.
Kerekes-Máthé Éva