Tompa dallamok szűrődnek be a szobaajtón, majd ahogyan a szempilláink mögött a fehér falak és a kis barna éjjeliszekrény, úgy az énekszó is kitisztul. „There’s no place I’d rather be” – csilingel az énekesnő hangja. Igaza is van, ásítom. Ez az ágy valóban kényelmes, jó dolguk lesz a résztvevőknek…
De tekerjük csak vissza történetünk óramutatóját!
Vasárnap már benépesedett a marosfői főhadiszállás. Szervezők, csoportvezetők. Beszélgettünk, tanakodtunk, dolgoztunk.
Kézügyességünket kimerítő, stresszlevezető(vagy -okozó) gyakorlattal indítottunk, összehajtogattunk hetven darab kartonmappát. (Ha nem hiszed, hogy nehéz, járj utána!)
Lassan megszületett a szobabeosztás is, s mint kiderült, nekünk, szervezőknek, nem jutott hely. Próbáltunk lelkileg felkészülni, hogy másnap el kell búcsúznunk a szép szobáktól, és főleg azoktól a fényes, tiszta tusolóktól.
Bármennyire is sajnálhatsz most minket, kedves olvasó, tudnod kell, azért mi sem szűkölködünk a szórakozásban. Késő délután kivonultunk az udvarra, hogy az újdonsült csoportvezetők kipróbálják rajtunk játékaikat, és merem állítani, idén is jó kezekben lesznek a résztvevők!
Este egy utolsó megbeszélés, egyeztetés után valóságos mozit rendeztünk be, majd megnéztük a Lego-kaland című filmet, amelyhez nem voltunk biztosak, hogy tizenhét-tizennyolc évesen túl kicsik vagy túl nagyok vagyunk már. Én mégis azt mondom, a betétdalért máris megérte! Bár javaslatom, hogy ez legyen az idei DÖKSZAB himnusz, nem aratott túl nagy sikert… Pedig olyan-szupi szupeeer!
[youtube=http://www.youtube.com/watch?v=a9zxYW49YCM&w=640&h=360]
Aztán valamikor hajnali két óra magasságában, vagy szellemi állapotunkra tekintettel inkább mélységében, lassan mindenki kinyúlt.
„There’s no place I’d rather be” – csilingel az énekesnő hangja. Igaza is van, ásítom.
A DÖKSZAB a legjobb hely, ahol most lehetünk.:)
É. Rita