Kedves otthon ücsörgő olvasó!
Képzeld, sikeresen túl vagyunk a DÖKSZAB első napján. Meg van a történet az a szála, hogy milyen álmosan ébredtünk? Tudnod kell, hogy sajnos túl sokáig nem lustálkodhattunk, hiszen 8:07-kor begördült az első vonat, amelyen az idei résztvevők kis csapata érkezett. Vártunk pár percet, s egy újabb szerelvény sípja is felrikkantott a reggeli ködben. Az állomáson várakozva a táborhely felőli oldalról figyeltük a lábfejeket a túlsó peronon, amelyek kivillantak a vonat kerekei mögül. Egy pár cipő meg kettő, nézd, ott még három meg egy kerekes bőrönd! Itt vannak!
Nem tudom, mi izgultunk-e jobban, vagy ők. Mi viszont legalább tudtuk, hogy nagyon jól fogják érezni magukat, ha ők még nem is voltak biztosak benne.
Lassan a tábor lassan egyre hangosabbá, elevenebbé vált.
Tizenegy órakor megkezdődött a regszitráció, s jómagam a kanapéból fürkésztem az új arcokat. Zavar, félénk mosolyok, de magabiztos és örömteli ölelések szemtanúi is lehettem.
Egy órakor sor került az ünnepélyes megnyitóra. Petra köszönt, mi mosolyogtunk, aztán végigmosolyogtuk a beszédeket is. A sort Borboly Csaba, Hargita megye elnöke kezdte, aki nosztalgiázva nézett vissza a Szabadegyetem húsz éves történelmére. Őt követően felszólalt Kovács Péter (RMDSZ főtitkár), Jakab Adorján (MIÉRT elnök-helyettes), Erős Levente (GyTIT elnöke) valamint a szervezőcsapat nevében Berei Dóra, főszervező, Lukács Rajmund, szakmai vezető és Ferenczi Anita a HaDiT képviseletében.
Rögtön utána beszélgetések, finom ebéd a Mókusban, aztán a várva várt pillanat: a résztvevők megtudták, kikkel lesznek egy csoportban, s megismerték csoportvezetőiket is. Játékok, beszélgetések, egyre vidámabb hangulat. Vacsoránál örömmel figyeltük, hogy a csapatok már együtt ülnek és beszélgetnek. (Legalább szavakkal jól lakhattak, mert az a vacsora pöppet kevéske volt.)
Egy esti adag csoportmunka után jöhettek a közös ismerkedős játékok. Bár már meglehetősen hideg volt az udvaron, mégis fújt a forró szél, szaladtunk, míg megtaláltuk párjainkat a szemünk színe szerint, sőt, azt is megtanultuk, hogy a puszi akár egy fegyver is lehet.
Éjfélkor eljött a szigorú lámpaoltás ideje, lassan a tábor álomba szenderült, s csak akkor ugrott ki az ágyból, mikor az ablaküvegek „hórát” jártak a „Hai în Mercedes, hai în avion”-ra. (Utólagos köszönet Annának és Zolinak az ébresztőért, nekünk még mindig a Gaz cu foc a kedvencünk.)
Szeretettel, öleléssel,
Rita
U.I: További fotók az következő linken: https://www.facebook.com/media/set/?set=a.831946013513055.1073741845.372377662803228&type=1