Van úgy, hogy fekszel az ágyadon, bámulod a falat, s valami hiányzik.
Van úgy, hogy fekszel a túl nagy és túl kényelmes ágyadon, bámulod a túl üres falat, s érzed, hogy valami túlságosan hiányzik.
Hát igen. Múlt héten ilyenkor még javában zajlott az utolsó napi tréning, s még kómásan sóvárogtunk egy bögre kávéért.
Utolsó csoportmunkák, utolsó gyűlések, utolsó ebéd.
Közben mindenki készült a táborzáróra. Tábori színpad, emléklap osztás és buliii.
A szervezők előkészítették a termet, az okleveleket, a zsebkendőket és elindultak az utolsó vacsorára.
Bár néha volt panasz, hogy a kaja kevés meg néha sótlan, az utolsó közös étkezés mégiscsak szupi-szuper volt. (Rántotthús, omnyomnyomm!)
Vacsi után mindenki díszöltözékbe bújt: résztvevők zöldbe, csopvezek Dóra kedvenc barackszínébe, képzők szürkébe, szervezők fehérbe. Eljött az ideje, hogy facebook borítókép materialt készítsünk!
Aztán minielőadások, paródiák, avagy a tábor legemlékezetesebb pillanatainak felelevenítése. A négy csoport, sőt, még a szervezők is készültek egy kis vicces performansszal.
Majd jött a lényeg: oklevelek, puszik, ölelések.
Ha az összes édi ölelős képet betenném, a mutatóujjatok begörcsölne a görgetéstől. De azért…
Csoportoknak indultak, csapatokká váltak. 🙂
És persze „mindez nem jöhetett volna létre” mindannyiunk, de főleg Főszervezőasszony Dóra és Szakmaivezetőúr Rajmi nélkül. 🙂 Puszi nektek!
Éééés az est fénypontjaaa:
a űberszuper DÖKSZAB aftermovie!
Nagy köszi Gaudi Zsófinak és Lőrincz Istinek a profi munkáért!
Ha véletlenül még nem láttad… (Shame on you!)
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=x9eQlPwjl24]
Ezután jött az a rész, hogy gyertyát vettünk a kezünkbe. Eljött a nagy sírós-köszönöm pillanat.
„Köszönöm nektek, hogy vagytok. Köszönöm nektek, hogy itt vagytok. Köszönöm nektek, hogy egymásnak vagyunk.” – mondta halkan Dóra a sok gyertyafényben úszó keserédes mosolyokat váltó társaságnak.
Sem fotó, sem videó nem adhatja vissza azt az érzést. Odamész egy emberhez, kivel pár nappal ezelőtt még idegen pillantásokat váltottatok, s most megköszönöd, hogy általa annyi csodás emlékkel gazdagodhattál. Egyszerűen szép. Olyan, hogy még Coelho sem tudná szavakba foglalni.
🙂
Bár a programterv végén a következő mondat volt feltüntetve: A programváltozás jogát fenntartjuk!, a buli mégsem maradhatott el.
Másnap.
Másnap reggel csomagok sokasága lepte el a recepciót.
Másnap reggel az ölelések és puszik száma megsokszorozódott, de sajnos a búcsúszavaké is.
Ez volt a XX. Diákönkormányzati Szabadegyetem. Várunk jövőre is!
Köszönjük!
THE END…
… the end a nagy fenét!
Kövessétek a Csingurut, mert közeleg az októberi MKT, lesznek stratégiázások és még sok-sok találkozási lehetőség!
A Médialecsóra is érdemes visszanézni, mert a napokban elkészül egy kiértékelős, interjús, nosztalgiázós bejegyzés is.
Addig is vigyázzatok magatokra! Puszik!
–
U.I.: Hogy történetünk kerek és egész legyen, küldöm sok szeretettel a „Minden szupi-szuper” dal tíz órás változatát, és üzenem, nem a húsz éveseké a világ, hanem a huszadik dökszabosoké.
[youtube https://www.youtube.com/watch?v=KqWYlb7_t7U]