Nap: 2015. augusztus 31.

  • 1. Döknap, 2015

    DOKSZAB-6DOKSZAB-5

    DOKSZAB-8
    Lejárt a Dökszab első napja is (azért kezdtem így, mert láttam, hogy általában így kezdik az első nap margójára írt cikkeket). Van, aki 14 óra után, van, aki 5 óra után, de olyan is, aki fél óra utazás után ért a marosfői Ciaó (Hagymás) villába.

    A megnyitón olyan fejesek beszéltek, mint Berei Dóra- szakmai
    DOKSZAB-17főszervező, Buryán Tünde- Makosz elnök, Kádár Petra -MIÉRT alelnök (volt Makosz elnök), valamint Varga Zsuzsa- főszervező. A Makosz előbb említett angyalai mellett még labdába próbált rúgni Kelemen Hunor- RMDSZ elnök, Geréd Imre- RMDSZ ifjuságért felelős ügyvezető alelnök, valamint Talpas Botond- MIK (Magyar Ifjusági Konferencia) alelnök.

    A megnyitót rövid szabályzat-ismertetés, csoportmunka, majd ebéd követte.

    A nap (tyűű, hogy sütött) második felében 3 órányi masszív ismerkedésre  került sor. A résztvevők itt tudták meg, kikkel fognak egy héteDOKSZAB-15n át dolgozni, illetve kik lesznek azok, akik őket fogják segíteni, irányítani (a tisztelt csopvezek).

    Rövid vacsi, majd egy teljes csoportos (85 fős) ismerkedés. Itt fújt a forró szél, fájt a szív, de még egy lóversenyre is sor került.

    Est-záróként pokrócokon ülve vitatták tábor-lakóink aDOKSZAB-4z élet kérdéseit.

    Az első nap még „chill” volt. (de ha tudnák szegények, mi munka vár rájuk…)