Eljött a péntek is, a nagy nap, amikor végre sor kerül arra, amiért egy egész héten át dolgoztott minden kis ügyes dökszabos: a rendezvények!
Bizalomjátékokkal kezdtük a délutánt ahhoz, hogy meglegyen a kellő összetartás és kialakuljon az a bensőséges kapcsolat a csapatokon belül, amelyet egy sikeres projekt megkövetel.
Na de még mielőtt rátérnék az esti rendezvényekre, kötelességemnek érzem, hogy beszámoljak az előkészületekről és a szimulációs gyakorlatról. Először is programleírás, költségvetés, kelléklista, majd a rettegett kérvények.
Résztvevőink bejárták az orvosi rendelőt, a SANEPID irodát, arról nyilatkozva, hogy rendelkeznek-e minden szükséges egészségügyi ellátással, illetve programjuk körülményei is megfelelnek az elvárásoknak. A tűzoltóságtól is engedélyt kértek: karácsonyfaégők, vetítők, egyéb technikai eszközök használatára.
A rendőröknél sem volt könnyű dolguk résztvevőinknek, igencsak igényes volt a három rendfenntartó.
Miután minden szükséges iratot sikerül összegyűjtsenek a csapatok, már csak egy feladat várt rájuk: bemutatni az iskola igazgatóságának munkájukat.
Természetesen mindenki elkészült, megvacsorázott, majd jött az igazi durranás: a rendezvények.
Dobáltunk tojásokat házikészítésű bugyiban, játszottunk a forgószínpad állomásain, felhashtegeltük (létezik ilyen szó?) egymást, belebújtunk híres nyomozók bőrébe, s megpróbáltunk megoldani egy gyilkossági esetet, a végén meg rekedtre énekeltük magunkat a karaoke-esten.
Olyan jól szórakoztunk, s olyan jól kifáradtunk, hogy nem kellett senkinek az altatódal: pillanatok alatt eljött a hatodik, egyben utolsó DÖKSZAB-nap.
Utolsó nap, utolsó tréningek, utolsó csoportmunkák, utolsó ebéd, utolsó vacsora. (Bár az utóbbi kettőt annyira nem is sajnáljuk.)
Mindenki száján ott húzódik egy keserédes mosoly, mert mint az öreg királynak, az egyik szemünk sír, a másik meg még mindig nevet. Az ölelések száma megsokszorozódik, csatakiáltások, „Can’t stop” bulikák.
Az utolsó csoportmunkákon visszatekintettünk erre a szupi-szuper hétre, s jelentem, a DÖKSZAB elérte a célját: mindenki szeret mindent és mindenkit.
🙂
A rossz idő ellenére a kedvünk ugyanolyan vidám maradt, és a megszokott módon tábori színpaddal zártuk az idei hetet is.
Az előadáskák után a díjazások következtek.
FejlőDök, Döktátorok, KúlDök, KÖSZ, DömdöDök, köszönjük!
Sőt, nagy köszönet a szervezőknek, médiásoknak, csoportvezetőknek, akik mind azon fáradoztak, hogy egy felejthetetlen élménnyel térjünk haza.
… de azért a legnagyobb köszi mégis Varga Zsuzsáé és Berei Dóráé, akik nélkül a DÖKSZAB nem jött volna idén létre.
:*
Hogy a nagy buli előtt egyet még sírjunk is, gyertyafényben megköszöntünk egymásnak minden jót és szépet.
És igen! A végére egy csoportkép is összejött!
Ciao-villa, ciao DÖKSZAB!
Hamarosan találkozunk!