Ezekkel a szavakkal kezdődik az utolsó, félve de annál nagyobb izgalommal várt hétvége beszámolója, olyan szavakkal amik csak megpróbálják átadni a 17 tagú, immár családként nevezett társaság utolsó KÖDAK-os napjait.
Az út ez esetben sem sikeredett nyugalmasra, a bonyodalmak nem hiányozhattak, hiszen a tömegközlekedés a centenárium napjához közeledve sem javult (miért is javult volna). Volt aki három váltással érkezett, volt aki csak állva tudott társaihoz eljutni, de akadt olyan is akinek az útjába egy csíki Madár látogatás is belefért. Az érkezés után, a KÖDAK-osokhoz először, megérkezett a Mikulás. A legváltozatosabb, legkreatívabb ajándékok kerültek ki a zsákokból, bőröndökből és cseréltek gazdát.
Ezt követően mindenki elmondta utoljára, hogy hogyan is telt két hete társai nélkül, és bár mindenkivel történtek érdekes dolgok, a KÖDAK hiánya leplezhetetlenül hallatszott a hangjukon. Két ifjú palánta bemutatót tartott, a magyar animáció történelmével gazadagodhatott a hallgatóság, és mély filozófiai/metafizikai fogalmakat boncolgathattak (szerk.megj.: már aki nem aludt bele, hiszen az út nem csak hosszú, de fárasztó is a román közlekedési társaságokkal). Ezt követte a hétvégék elmaradhatatlan eleme, a szociális est formájában, majd egy rövidebb de annál mélyebb alvás.
A másnapi reggelit egy tartalmas megbeszélés követte, ahol mindenről volt szó, csak arról nem amiről kellett volna, de hosszas unszolás hatására (apukájuk türelmes ember) megbeszélték a megbeszélnivalókat, és játszottak egy jót a hidegben, a felébredés céljából.
Ezután összepakoltak és vándorútra keltek, egy bolti kitérővel el is jutottak az RMDSZ székházba, ahol nem csak meleg, de mindenféle finomság is várta őket. Ezek elpusztítása után kezdetét vette a harmadik bemutató, ami nem csak megfogó, de látványos is volt (szerk.megj.: a bemutató személy annyira nekivetkőzött a feladatnak, hogy majdnem lekerült róla az ing).
A felfokozott kedélyek által kiváltott csodás hangulatot a főmester, Porcsalmi Bálint érkezése koronázta meg, aki minden hasznos tudás átadása mellett még arra is fogékony volt, hogy pártot alakítson az ifjak segítségével (DT párt, két éves terv: parlamentbe kerülés, teljesen kivitelezhető).
Az est vége fele egy újabb tanító járult az ifjak színe elé, a polgármester, Antal Árpád személyében. A hosszas beszélgetéseket követően, a vidám népség a reggel otthagyott nyomaikat követve visszazarándokolt a szállásra, majd körülbelül öt óra intenzív játszást követően, tizenheten minimum húsz fele dőltek ki. Másnap sorsdöntő nap várt rájuk, kezdetét vette a vizsga, ami nemcsak hasznosnak de elgondolkodtatónak is bizonyult, majd csapatokba tömörülve fitogtathatták román nyelvtudásukat. Ezt követte az esti játék befejezése (szerk.megj.: még minimum öt óra, csak most nem volt idő eldőlni), majd különböző bizalmi és érzelemmel telített játékokkal erősítették a köztük lévő köteléket.
Nem számít, hogy éppen vad kalimpálással, sírással, vagy a közös emlékek felelevenítésével, de elérték azt, hogy még szeretett ídesapukájuk is elérzékenyüljön (dehát, hogy ne érzékenyült volna el, amikor a tizenhat lurkó felcseperedett a szeme előtt). A Mount Everest megismerését és a nagy felismerést követően, miszerint csak a Nátán névvel rendelkező ifjú étkezik egészségesen, a bemutatók is befejeződtek. Azonban nem kell KÖDAK-osainkat félteni, hiszen minden fáradalom ellenére is kimaxolták az utolsó éjszakát (szociális est szempontjából), és a reggeli járatok indulásáig együtt töltötték minden idejüket. Szomorúan tértek vissza otthonaikba, azonban a történet nem itt ér véget, újabbnál újabb kalandok várnak rájuk. Ritkábban fog egyesülni a csapat, azonban az új életérzést egytől egyig magukban fogják hordozni, amit mindannyian csak úgy hívunk, hogy:
Kitartás
Önismeret
Duhajkodás
Akaraterő
Közösség
@ambarus_ági