Hajnali 6 óra van, a csend ural mindent. Egyedül a Press Office előtti padról érkeznek lefáradt kacajok. A viccek kimondottan laposak, de a fáradtság felülírja a humorérzék másképpen kifinomultnak nyílvánítható küszöbét.
Kukorékol a kakas. Kiburrog a traktor a mezőre, Feri bácsi befogja a lovakat a szekér elé és elindul kaszálni. Reggel még egy résztvevő sem sejtette, hogy alig fél nappal később önnön kezeikkel kell ezen feladatokat – néhány csavarral – véghez vinniük a falu-tour keretén belül. Jobbágyfalva népe még sosem tapasztalt ekkora felhajtást: egy poros kis útról, mondhatni a semmiből érkező közel 130 ember teljes mértékben felforgatta a csendes kis falu lakosainak békés vasárnap délutánját.
Az enyhe kellemetlenség ellenben nem zavarta a vidékieket. Tárt kapukkal és nyitott szívvel fogadták a táborozókat és szokatlan kéréseiket, jószívvel megosztva velük éléskamrájuk tartalmát és pincéjük szeszét. Némely kedves szülő még attól se riadt vissza, hogy gyermekét eladja a résztvevőknek néhány dökért cserébe (természetesen csak egy kép erejéig).
Ismételten hangzavarba fullott az éjszaka (mely hangzavart a falusiak is végighallgatnak minden este, bevallásuk alapján) a csapatok himnuszainak és a tábortűzi énekeknek köszönhetően. Meghallgathattunk felkapott és még sosem hallott nóták átírásai mellett szavalatokat is, közben csodálva a rendhagyó vásznakra felvitt zászlómintákat. Végül az est zárásaként akkora tüzet raktunk, amilyet Jobbágyfalva rég nem látott, elkántálva kedvenc nótáinkat. Büszkén kijelenthetjük, még mindig egy vérből valók vagyunk!