Románia rengeteg középiskolájában működnek önszerveződő magyar diáktanácsok: olyan közösségek, amelyek a MAKOSZ-hoz hasonlóan, szabad és független létezésük lehetőségének harmincadik évfordulóját ünneplik idén. Legyen szó a rendszerváltás után nem sokkal létrejövő vagy nem rég alakult diákszervezetekről, ezek körülményektől függetlenül lelkesen és teljes odaadással szolgálják a diákok jogos bánásmódban való részesülését, kikapcsolódási és fejlődési lehetőségeit. Így elérkezett az ideje annak, hogy a diáktanácsok munkája hivatalosan is díjazva legyen. 

Az ezentúl évről évre visszatérő pályázat célja értékelni azon szervezeteket, amelyek mind a MAKOSZ-nak, mind a teljes romániai magyar diákéletnek alapkövei: a diáktanácsokat, amelyek tagjai szabadidejükből áldozva diáktársaik védelmezésére, fejlesztésére és szórakoztatására törekednek nap mint nap.

A díjazott diáktanácsokat a MAKOSZ elnökségéből és az elmúlt harminc év diákszövetségeinek meghatározó alakjaiból álló zsűri fogja kiválasztani.
A nyertesek díjazására a MAKOSZ XXVII. Kongresszusának keretein belül, december 12-én fog sor kerülni.

A nyertes diáktanácsok vándorserlegben, tárgyi jutalomban, illetve médiapartnereink által biztosított bemutatkozási és megjelenési lehetőségben részesülnek.

További információk a pályázásról
itt olvashatóak.