Kis csapatunk tagjainak ezen a hétvégén is sikerült összegyűlniük. Voltak most is különféle megoldások az utazásra. Néhányan vonattal, mások két keréken, de voltak akik taxiban bulizva érkeztek meg a bethleni Nobila panzióba. Ez a kis mézeskalácsház adott helyszínt a rengeteg kalandnak, ami velünk történt. Hargitai, Brassói és Kovásznai testvéreink német tudásukat mutatták meg Bethlen városában, majd a tesóikra várva kávéztak egyet, végül elindultak gyalog a piros bicikliutat követve. Olvassátok figyelmesen, de azt ami ott történt szinte szavakba sem lehet önteni.
Mikor mindenki megérkezett és elfoglaltuk a szobáinkat, végre sikerült összegyűlni a lenti kedves kis teremben, ahol a hétvégi események nagy része zajlott. Mindenki elmesélte, mi minden történt vele abban a hosszú-hosszú két hétben, amit egymás nélkül töltöttünk. Mindenkinek volt valami izgalmas története. Például egyikünknek bérmálkozásra készülve naponta szólt a jelzés a telefonján, hogy imádkoznia kell.
A személyes kört a bemutatók követték. Három tündér mutatta meg a témát, ami a leginkább foglalkoztatja. Hallottunk a kollégiumi élet gyönyöreiről, az univerzum 12 törvényéről és kiderült, hogy talán tényleg létezett Atlantisz elveszett városa. A megadott idő 15 perc volt, de olyan sok érdekes dologgal kápráztattak a bemutatók, hogy észre sem vettük az idő múlását. Végül nagyon jó témákhoz lyukadtunk ki, mindenki ellazult és egymás hegyén-hátán, földön feküdve hallgattuk, mit mond egy-egy társunk. A beszélgetések alatt valahogy, senki se tudja, csak adogattuk körbe a ködak apukánk fuzetea-ját, és lassacskán elfogyott…9 liter.
Nálunk az a szabály, ha előkerül valami rágcsa, finomság onnantól kezdve az már köztulajdon. Így fogyott ki a kis csapatunk étel és innivaló felhozatala fél nap alatt. A kávéfőző szinte folyamatosan valaki keze alatt zakatolt, mosogatni viszont annál kevesebben álltak oda.
Reggel egy fazéknyi virsli mellett szundikált Hargita, hiszen ahogy a mondás is tartja, aki korán kel, csúszós caroli virslit lel! Reggeliztünk, majd apukánk emlékezetett minket, hogy már megint szét vagyunk esve. Kis késéssel, de elkezdődhetett az első képzésünk. Ambarus-Egyed Ágnes mesélt a szervezet pénzügyeiről, hogyan kell tervezni és mi a különbség a számla illetve a fizetési bizonylat között.
Mire megérkezett az ebéd, már mindenki szeme kopogott az éhségtől. Gyorsan megebédeltünk. Később Olcsvári Péter tartott nekünk előadást a Makosz történelméről. A nagyon érdekes és hasznos információk mellett, rengeteg történetet hallottunk, amin majd megszakadtunk a nevetéstől.
Egy kis szünet után megint egy helyre került a csapat. Feladatot kaptunk. Jussunk ki a sivatagból. Maradjunk? Menjünk? Túléljük? Mit viszel magaddal? Négyes csapatokban beszéltük meg, hogyan tudnánk túlélni a 42 fokos melegben, ámbár éjszaka rettenetes hidegben. Ez még egyszerű volt. Két csapat összeolvadt és úgy is döntenünk kellett, ez már izgalmasabb volt. De a kemény dió ez után következett, 8 ember 8 emberrel szemben. A két csapat teljesen más logikával állt neki az esettanulmánynak. Egyik menni akart, a másik maradni. Volt hangoskodás, pörgős érvelés. Mindenkinek próbára tette a türelmét. Mindenki egy oldalon állt majdnem, de az egyik testvérünk makacsul és kitartóan kitartott amellett, hogy el kéne indulni a sivatagban. Nagy győzködések után 5 óra alatt dűlőre jutottunk. Arra is rájöttünk a 3 órás vita után, hogy július 20-a nem létezik. Rengeteg hasonló okosságra derült fény a hétvégén, amit nem restellünk nyilvánosságra hozni: „a filozófusoknak nem szabad hinni”, ” aki megy az halad” vagy, hogy 8²=16.
Fantasztikusan telt ez a hétvége, azonban még szinte az éj leple alatt, a vasárnap hajnali vonattal a testvéreink háromnegyede el kellett induljon. Kihalt, majdnem üres maradt a mézeskalácsház. Már csak az apró morzsák maradtak hátra, amit el is fogyasztott a hátramaradt 4 láncszem.
Ha még maradtunk volna, a mi mesénk is tovább tartott volna!
~by Csingiling