Mielőtt még úgy istenesen belekezdenék a beszámolóba, elárulnám, hogy nem akármilyen hétvége volt. Élménydús, tanulságos, élettel és jókedvvel teli, de legfőképpen, egy örök élmény. Olvassátok hát az első KÖDak hétvége akár mesébe is illő történetét.
Csipet csapatunk a nagyvilág különböző pontjaiból útnak indulva egy percet sem vesztegetett, és már az utazást is úgy oldotta meg, mint senki más. Brassó és Hargita, mivel igen kíváncsiak voltak a tájra, olyan busszal utaztak, amelynek ajtaja minden kanyarban legalább akkorára nyílt, hogy ezt megcsodálhassák. Mások a pakolási szokásaikkal nyűgözték le társaikat: nem hiszem, hogy sokan tudják, de ha karácsonyi csomagolószalaggal kötöd át a csomagjaid, azok az ünnep csodájának köszönhetően be fognak férni a táskába, akármilyen lehetetlennek tűnik is ez. Ha pedig már a táskatalálásnál gondod akad, mi azt tapasztaltuk, hogy nagyjából három-négy szatyorban minden csomag elfér, és lehet, hogy ennek köszönhetően, még kolozsvári alter lánynak is felvesznek. Végül pedig, tanuljatok az egyik pórul járt tesónk hibájából, és ne szégyelljetek annyi dolgot hozni, amennyi csak eszetekbe jut, és úgy megtömni a legnagyobb táskát, hogy dudorodjon, mert biztosan pont arra lesz szükség, amit otthon hagytok.
Első esténk egy pontosan tizenhárom perces késéssel vette kezdetét, amit nem felejtettünk el naponta ezek után többször is megemlíteni Ködak apukánknak. Egy adag ölelkezés, felvételire visszaemlékezés, és a jövőbeli bosszú kitervelése után elfogyasztottunk egy igazi fáradt vándorhoz illő kiadós vacsorát, amely közben szerencsére befutott a legtávolabbi tesókánk is. Ez egyértelműen az apukánk által gondosan megtervezett programok kezdetét jelentette, amihez hipp-hopp hozzá is láttunk.
Az első programpont, természetesen, a bevásárlás volt, egy kis élő könyvtárral megspékelve. Hallhattunk a Máltáról, egyesek cukrászhajlamairól, a görög mitológia legsötétebb titkairól és sorolhatnám nagyon-nagyon sokáig a különleges témák sorát. Hadd mondjam el, minden a legeslegnagyobb rendben ment, ameddig apukánk úgy nem döntött, hogy ő bizony üvegben árult üdítőt szeretne inni aznap este. Volt ott csörrenés, loccsanás, sikítás és fehér cipő siratás is, de olyan történet született, amit biztosan nem felejtünk el még egy ideig. Visszaérve kezdődhettek is a körben ülős programok: persze a székek rendezésénél hallottuk egyszer-kétszer, hogy “Szét vagyunk esve!”, de mind tudtuk, hogy ez nem lehet igaz, mert még apu is mosolyog ahogy a szorgos tesókákat nézi. Ezek után kiderült, hogy a kezdeti ijedtség ellenére, hogy öt teljes percet kell beszéljünk szerény önmagunkról, mindenki legalább tízszer ennyit tudott volna. Kiderült, hogy egyesek szeretnek mindig kortársaik előtt járni, hogy Cipő és Zokni mindketten lányok, és még sok más titokra is fény derült, ami közelebb hozott minket egymáshoz, és megunhatatlanná tette a több órás beszélgetést.
Másnap reggelre olyan dolgokat is megtudtunk egymásról, amelyeket igazán nem volt honnan sejtsünk sem. Kiderült többek között, hogy ha valaki szeretne borzasztóan idegesítő emberrel aludni, akkor ezt megteheti Hargitával: vagy beszél álmában, vagy annyira mélyen alszik, hogy nem hallja meg az ébresztőjét, de persze mindenki mást felébreszt. Apu húsz percig tusol Dzsudló számokra, habár meri állítani, hogy csak a tusoló hibája volt ez a félreértés, s csak ennek letisztázása után megy felkölteni drága, szeretett gyerekeit. Na de mindezen érdekességek ellenére egy mennyei reggeli után, ahol minden volt, amit csak egy éhes Ködakos kívánhat, el is kezdődött a tanügyi képzés, Ferencz Salamon Alpár előadásában. Megtudhattunk, hogyan is születnek a döntések, hogy hogyan próbálunk meg egyre modernebb, és nyugati stílusú oktatást bevezetni, és, hogy hogyan haladunk szinte az ellenkező irányba. Felfedeztük a rendszer előnyeit, hátrányait, és képzőnk nem felejtett el rámutatni: rajtunk is áll, hogy mi lesz a jövőben, mi is hozhatunk változásokat. Ebéd után ismét nagy kihívásba vágtuk a fejszénk, de szerencsére a nap legnagyobb sikertörténetét sikerült megírnunk: a tesókák mint egy igazi jó család, együtt számoltak el becsukott szemmel, egyesek félálomban, egyesek a szék alatt, vagy egyszerre három széken 100-ig, egyesével, minden számot csak egyszer kimondva. Miután sikerült a játék alatt összhangot alkotni, és közös örömkiáltásokkal boldogítani Szováta lakóit, következhetett a második boltos utunk, amelyen apu nem felejtett el sürgős megbeszélést összehívni a helyi üzlet üdítő részlegén, hogy biztosan mindenkinek megfeleljen az aznapi menü. Hazaérve folytattuk kedvenc szokásunkat, miszerint 7-8 személy helyett 12-en utaztunk a lifttel, avagy hőlégballonnal, ahol a lehető legművészibb képek készültek utazásainkról.
A második reggel egy kicsit nehezebben indult bár, a szorgos csapat mégsem felejtett el mindent feltakarítani, megjavítani az esetleg eldugult kagylót és időben elhagyni a szállást. Ezek után természetesen még legalább két órán keresztül integettünk a konyhás néniknek az ablak külső oldaláról, sőt, egyesek annyira megszerették a várost, hogy egész napjukat ott töltötték egy autóra várva. Miután felfedeztük magunkban az influenszer vénát, az úton hazafelé össze lett számolva, hogy a Ködakosoknak pontosan hat kicsi elf segített a túlélésben, akiknek ezúttal is nagyon köszönjük, de a törött üvegek érdekében kérjük, hogy legközelebb még többen jöjjenek szerencsét osztogatni! De persze, egy percig sem panaszkodunk, mert másnap hajnalig minden kis kalandor szerencsésen, s nagy mosollyal az arcán tért haza, tudva, hogy már csak tizenkettőt kell aludni a következő találkozásig :)).
✒:Lalomicaa