Január 24-én kezdődik és február 7-ig tart a 2025-ös érettségi szóbeli kompetencia-vizsga szakasza. Az Oktatási Minisztérium a napokban tette közzé azokat az irányelveket, amelyek alapján az iskoláknak meg kell szervezniük a vizsgát. Az erre vonatkozó szabályokból kiderül, hogy a szóbeli vizsga napján is lesznek tanórák, ezek előtt vagy után adnak számot a tudásukról a végzős diákok.
A MAKOSZ úgy gondolja, hogy a szóbeli vizsgák napján való oktatás nehezítő körülmény a diákoknak és a tanároknak egyaránt. A tanulókat akadályozza a szóbeli vizsgákra való felkészülésben az, hogy a tanórákon is aktívan részt kell venniük, valamint ezekre készülniük kell. A vizsga helyzet okozta stressz kipihenése is meghiúsul, hiszen egymást váltják a tanórákon és vizsgán való elvárások. Mindezek szellemileg és fizikailag is kimerítőek egy diák számára. A pedagógusokat is kihívás elé állítja ez, hiszen egyszerre kell órát tartaniuk, és vizsgáztatniuk is, amely befolyásolhatja a munkájuk hatékonyságát.
Javasoljuk, hogy a szóbeli vizsgák napján a tanintézményekben a végzős diákok számára ne legyen oktatás, hogy kellőképpen tudjanak felkészülni a szóbeli megmérettetésekre.