A 32. KÖDAK Generáció első hétvégéje nem indult zökkenőmentesen. A terv szerint Csíkszereda adott volna otthont a nagy találkozásnak, de a szálláshelyet egy makacs csőtörés tette használhatatlanná. Ekkor lépett színre Apu, aki fáradhatatlan keresgélés, telefoncsaták és levélváltások után végül Kolozsváron talált menedéket a vándorcsapatnak.
Elsőként a BraSzentCsík 6-os indult útnak szerény otthonukból. Már hajnalban megtapasztalták, milyen lassan araszolnak a román vonatok. Hamarosan követték a marosi tesók, majd az egyedüli nagyszalontai tesó. A kolozsvári tesók és Apu már izgatottan várták a többieket. Sorban érkezett mindenki: először a marosiak, aztán a nagyszalontai tesó, végül a BraSzentCsík 6-os is befutott Kolozsvár nyüzsgő utcáira, készen a hétvége kalandjaira.
Miután a teljes csapat összeállt, elsőként a szállást foglaltuk el. Meglepő módon az egész fiúcsapat egyetlen szobát kapott, de ez csak rásegített a családias hangulatra. Miután mindenki lepakolt, Apu jelezte, hogy a foglalkozások nem itt lesznek, így útnak indultunk a kijelölt helyszínre. Útközben kettes sorba rendezett minket, hogy kicsit jobban megismerhessük egymást – ezzel indult a hétvége első ismerkedős pillanata.
Miután mindenki helyet foglalt a szűkös, de cserébe kényelmes kis szobába, megkezdtük egymás jobban megismerését. Mindenkinek 10 percen át kellett magáról beszélnie, és kicsit jobban megismertetnie magát a többiekkel. Volt, akinek lett ebből 40 is, de minket ez nem is zavart, a program csúszást már lehet jobban. Hallhattunk milliomos teveárusokról, bárányokról, tanakodtunk, melyik Kolozsvár legjobb iskolája, rájöttünk, hogy az iskola van, akinek fölösleges, és hasonló érdekfeszítő témákról is. Annyira belemerültünk a témázgatásokba, hogy időközben eléggé későre járt, ezért a csapatnak ideje volt visszaballagni a szállásig.
Másnap, a korai ébredéssel szemben hatalmas erővel álltunk neki a napunknak. Reggeliztünk egy jót, s mindenki befejezte a maga kis történetét. Az itt hallhatott információk segítettek minket a következő programban, amelyben a legkínosabb történeteinket kellett megosszuk Apunak, míg a többiek megpróbálták kitalálni, hogy kihez tartozik ez a csodálatos történet. Hallhattunk itt dimenzióvándorlásról, szerelmi vallomásokról, kemény bulizós történetekről, és még a WC-papír is cserben hagyta a macit a málnásban.
Ezután követte a finom ebéd, amely már nagyon ránk fért. Miután megtöltöttük hasunkat rizzsel és chicken nuggets-szel, elszámoltunk 100-ig vakon, anélkül, hogy egymás szavába vágnánk. Stratégiázás ide vagy oda, 30 perc eltelt, mire a csapat ráérzett egymásra. Ezt követve megvitattuk a XXXII. KÖDAK logót. Mindenki igyekezett beletenni egy kis egyedit, és egy kis részletet, ami minket tükröz, és hát az ügyes médiásainknak köszönhetően ez meg is valósulhatott.
A nap végére még egy kemény próba maradt. A fél csapat „visszafejlődött” bennszülött derddé, és hídépítési gondjaik támadtak. Szerencsére akadtak köztünk ügyes mérnökök is, akik egy óra alatt megtanították, hogyan kell hidat építeni, még ha Anulu és a DerdBetyár nem is mindig voltak a leghasznosabb segítők. Így ért véget a szombat, és közben mindenki megállapította: „huh, de gyorsan eltelt.”
Vasárnap elsőként BraSzentCsík indult nagy útnak 7:25-kor, melyet egy ismeretlen Forma–1-es versenyző, Bolt futár jóindulatával 8 perc alatt elrepítette őket az állomásra, és elérték vonatjukat. Nem is MAKOSZ-rendezvény lenne, ha nem kéne 8 órákat utazni. Már akinek. Követte őket a félbevágott Vásárhelyi csapat, akik közül volt, aki még ráérős volt, volt, aki pedig inkább Varsóba ment, mint haza. Nagyszalonta is megindult magányosan, de boldogította a tudat, hogy (egyelőre) nem ő megy a legmesszebb. A leglazább Kolozsvár volt, nem igazán kellett megerőltessék magukat a hazaút eltervezésével, és nem is siettek vele. Nem haragszunk rájuk emiatt, fognak ők is utazni még bőven, de cserébe patyolattisztára takarították a Jakabffyt mindenki helyett is. És hát majdnem megfeledkeztem… az egyetlen hős, aki a legnagyobb csendben, egyedül, reggel 5-kor indult útnak, a mi Lacikánk volt. Pedig nem is lakik olyan messze. Hősiesen útnak indult, nem felverve az egész társaságot.
Még csak az első hétvégénk telt el, de már most azon kaptuk magunkat, hogy a 6–7. hétvégét tervezgetjük. Annyi új élmény és történet sűrűsödött ebbe a két napba, hogy mindenkinek lett mit hazavinnie: egy kis fáradtságot, pár belsős poént, és rengeteg emléket. Ha már ennyire jól indult a közös kaland, sejthetjük, hogy a folytatásban sem lesz hiány meglepetésekből, nevetésekből, és persze kisebb-nagyobb kihívásokból sem.
Jakabffy Domokos, Nagy Dániel, Urbán Péter