Kis csapatunk tagjainak ezen a hétvégén is sikerült összegyűlniük. Voltak most is különféle megoldások az utazásra. Néhányan vonattal, mások két keréken, de […]
Mielőtt még úgy istenesen belekezdenék a beszámolóba, elárulnám, hogy nem akármilyen hétvége volt. Élménydús, tanulságos, élettel és jókedvvel teli, de legfőképpen, egy […]
Kinzóan hosszúnak tűnt az az időintervallum, amely alatt nem lehetett offline rendezvényeket tartani, de végre az önmagukat fejleszteni vágyó középiskolások összegyűlhettek Vársonkolyoson, […]
A KÖDUCK family besztercei hétvégéje több szempontból is érdekesen indult, az egyik például az, hogy nem Besztercén volt. Helyette Bethlent vettük célba […]
Az új elnökség egy pillanatig sem pihent a Kongresszust követően, január első napjaiban máris sor került az első elnökségire/stratégiázásra. Ambarus Ági, az […]
Hivatalosan is lezárult a XXVI. KÖDAK! A család meghitt hangulatban búcsúztatta a közös kalandot és élmények sokaságát, melyek két hónapon keresztül meghatározták […]
Kalandjaink Biharfélegyházán folytatódtak, egy csendes kis községben. A legtöbben sokat utaztunk, de ez nem állított meg abban, hogy a pénteki napot is […]